Merénylettel kezdődött az év Isztambulban – legalább 39 halott

Beköszöntött 2017 és már túl is vagyunk az első terrortámadáson: Isztambulban 39-en haltak meg egy a Boszporusz európai partján lévő szórakozóhely ellen elkövetett szilveszteri támadásban. A télapónak álcázott merénylő negyed kettőkor érkezett a bejárathoz, ahol lelőtt egy rendőrt és egy civilt, majd behatolva az épületbe sorozatlövő fegyverével vaktában tüzet nyitott az újévet ünneplőkre. A 700-800 vendég közül egyesek a tengerbe vetették magukat menekülés közben.

Külföldi hírügynökségek beszámolói szerint fokozott készültségben voltak a török biztonsági erők, de úgy tűnik ez is kevésnek bizonyult. Szilveszter éjszaka Törökországban 17 ezer rendőr volt szolgálatban. Szemtanúk szerint az isztambuli merénylő, vagy merénylők gépfegyverrel lőttek a tömegbe, válogatás nélkül mészárolták le az embereket. A beszámolók nem egységesek abban, hogy hányan voltak az elkövetők, de két, vagy három merénylőről lehet olvasni, azt nem tudni mi lett a sorsuk. Helyszíni beszámolók szerint arabul kiabáltak a terroristák. 

Állítólag ő az egyik támadó

Korábban arról olvashattunk beszámolókat, hogy több iszlamistát őrizetbe vettek a török hatóságok, mert a gyanú szerint szilveszter éjszakájára terveztek merényletet. 

Vezető politikusok is megszólaltak a szilveszter éjjelén 39 ember életét követelő isztambuli merényleg kapcsán. A Guardian tudósításában idézi többek között Vlagyimir Putyin, Tayyip Erdogan és más tisztviselők reakciót is.  

Az orosz államfő szerint nehéz ennél cinikusabb bűncselekményt elkövetni, mint az újévet köszöntő ártatlan civileket megtámadni, de a terrorizmustól teljesen idegen az emberi erkölcs és ezért is kötelességük a világ vezetőinek, hogy harcoljanak a terrorizmus ellen. 

A török államfő Tayyip Erdogan szerint a a terrorcsoportoknak nem csak a fegyveres támadásaival, de gazdasági, politikai és szociális támadásaival is szembe kell nézni. Erdogan szerint ezeknek a támadásoknak Törökország demoralizálása és destabilizálása a célja, ezért a török nemzetnek meg kell őriznie hidegvérét.

Francois Hollande francia elnök is szolidaritását fejezte ki. Az Élysée-palota közleménye szerint Hollande szerint mindenképpen folytatni kell a terrorizmus elleni harcot. 

Együttérzését fejezte ki az elhunytak családtagjainak és mielőbbi gyógyulást kívánt az isztambuli terrorcselekmény sérültjeinek Orbán Viktor abban a levélben, amelyet Binali Yildirim török kormányfőnek írt - írja az MTI.

"Magyarországon nagyra értékeljük, hogy Törökország és a török emberek aktív szerepet vállalnak a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben. Ez az embertelen támadás megerősíti kormányom elkötelezettségét a terrorizmussal szembeni fellépés és Törökország erőfeszítéseinek támogatása mellett" - mondta Orbán. 

A támadást nyíltan elítélte Dalia Grybauskaite litván elnök, Stefan Lofven svéd és Erna Solberg norvég kormányfő, Boris Johnson angol külügyminiszter is. 

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Johannes Hahn bővítési biztos közleményben fejezte ki az unió szolidaritását a török néppel. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökének, Ausztriának a külügyminiszter e, Sebastian Kurz, illetve Lamberto Zannier, a szervezet főtitkára elítélte a "megdöbbentő támadást". Több arab ország - Egyiptom, Bahrein, Kuvait, Libanon és az Egyesült Arab Emírségek - is határozottan elítélte a brutális terrorcselekményt.

http://most.blogstar.hu/./pages/most/contents/blog/32870/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?